erec

nos, kedves feleim

ígértem én egy bejegyzést az Ígéret Földjéről…. egyszer ennek már neki is kezdtem, eljutottam a beszámoló feléig, csak balga módon a blogszerkesztőbe írtam, ahol ugye nem készül mentés, draft, meg ilyenek, szóval a google chrome összeomlásának köszönhetően ez odaveszett… nehezen vitt rá a lélek, hogy újból nekikezdjek, de megteszem!!!!!

Kezdjük talán ott, hogy mi is volt ez az egész. mint azt már tudjátok, munkámból kifolyólag megannyi értelmetlen zsidó projektnél prostituálom magam kizárólag a pénz és a hatalomvágy miatt. ezúttal részese voltam egy olyan csoportnak/programnak/kezdeményezésnek, amely az év során kéthetente jelentett 3 óra elfoglaltságot szerdánként (ez feltűnhetett egyeseknek, mivel késve érkeztem a heti szeánszról…. aporpó egy érdekesség - svédül és magyarul a szeánsz szó ugyanazt jelenti, svédül vhogy így ejtik: szeáááááansz), valamint egy ajándék utat Izraelbe… ezt a programot úhy hívják, hogy Minjan, tekintve, hogy 10 résztvevős vezetőképző program. elvégeztem, immár vezető vagyok

szóval, ingyen jegy Izi-be, utána meg ráraktam egy plusz hetet, hogy hamár kint vagyok, akkor legyek kint sokáig.

beszéljünk kicsit az első hétről…. well, well, well…. a szervezett útnak az volt a célja, hogy megismerjük a még általunk nem ismert Izraelt, annak is leginkább a civil szektorát, ami Izraelben híresen kurva erős. szóval az első 3 napot a sivatagban töltöttük (Mitzpeh Ramon, Beer Sheva, Jerucham). ezekről a helyekről annyit kell tudni, amit az izraeliek mondanak, ha meghallják: a világ végén van, onnan meg még kicsit balra….

tulajdonképpen érdekes volt találkozni ezzel a sok lelkes lokálpatriótával, akik a sivatagban üzérkednek, vmi egészen elérhetetlen cionista ideológia érvényesítése céljából

voltunk aztán jeruban is, ahol szintén voltak kis találkozóink. ebből talán kettő emelendő ki: az egyik egy palesztin szociális munkás, aki a Suk-on dolgozó palesztin gyerekeknek próbál segíteni, az ő érdekeiket érvényesíteni, amikor a köcsög zsidók kizsigerelik őket…. kicsit ilyen brian élete hangulat van azért ezeken az izraeli piacokon…. csak az ex-leprás hiányzik a képből, egyébként minden passzol.

a másik megemlítendő egy fényképész figura, aki teljesen máshol él…. fél óráig magyarázta, hogy két koncepció találkozik képeiben: az ablakok és az esküvők…. na, és ezért fényképez esküvőket ablakokon keresztül, illetve ablakokba keretezve… néha megállt egyszer-egyszer, hogy értjük-e, mindig úgy döntött, hogy nem és elmondta ugyanazt. én prímán szórakoztam

említsét érdemel még egy mókás dolog, ami szintén megannyi derültségnek volt a forrása: az izraeliek ugyanis képtelenek latin betűkkel leírni bármit, még a közterületeken lévő táblákon is össze-vissza van minden.... íme egy kísérlet Heinrich Heine nevének leírására..... harmadjára sikerült is

aztán tel-aviv, az is fasza volt….. de most inkább a csoportról pár szó:

nagyjából két részre oszlott a társaság: a hangosan obszcén, szexualitástól sem mentes poénokat durrogtató majdnem mindenki, és 3 másik gyökér. voltunk összesen 4-en fiúk, ebből 3 buzi…. plusz persze a csoportvezetőnk, az az orosz származású egyébként kurva jófej és okos csávó, aki azzal írta be magát a történelemkönyvbe, hogy a Szochnutnak ő volt az első vállaltan meleg kiküldöttje, méghozzá nem máshova mint Szentpétervárra….. ehhh…. szóval, buzikból bőven flül voltunk reprezentálva, ment is a vicceskedés keményen…. ennek szegény egyetlen hetero Baruch Gábor itta meg a levét, akinek ráadásul ugye a fiúszoba jutott mindig. mindegyis

második hét. találkoztam liorral és csodálatos feleségével. továbbra is abban a kis lyukban laknak tel-aviv egyik fő utcáján, de most vettek egy 120 négyzetméteres apartmant ramat gan-ban, januárban költöznek … ha vkit érdekel

tel aviv-ból mentem a berzi tokiékhoz jeurba, ahol csak egy éjszakát töltöttem, de ez is elég volt ahhoz, hogy ismételten belássam: Berzi úr remek feleségt választott magának

fodor dávid szakkör tagunkkal egy teljes napot együtt töltöttem. szegényke eléggé befeszült már az izraeli körülményektől, nagy lendülettel készül a hazatérésére… remélhetőleg ez még idén bekövetkezik, ezesetben nagy táncos mulatságot rendezünk a tiszteletére, természetszerűleg

meguntam az írást

ldfgkmveá,fveú

Lájdör Álumnoj

Elnökünk folyamatos csesztetésétől vezérelve tollat ragadtam, hogy megemlékezzek a Lájdör Alumnojról. Kimondottan nehéz kérdés az eseményt néhány sorban összefoglalni, tekintve, hogy tetű ambivalens érzéseket váltott ki legtöbbünkből. Egyrészt összességében -Bleyer főszervező kartárs szavait idézve - igen gyöngén megszervezett rendezvény volt, másrészt - béndzsa szervezés ide vagy oda - hálásak lehetünk elnökünknek és alelnökünknek, akik faszájos pillanatokat szereztek nekünk.

Érteném ez alatt látogatásunkat termeinknél, ami kimondottan szívszorító volt, különösen, ha azt vesszük, hogy a volt osztálytermembe való belépeskor, elérzékenyülésem csúcspontján, egy volt osztálytársam jelezte, hogy az gecire nem a mi termünk volt (lehányom, nekem így is tetszett).

Érdekes volt emellett elhaladni Demény kolléga tablója mellett, amelyet megtekintvén kiderült, hogy Ő régen -amikor még nem lett papucs/szandál- egy kimondottan joviális férfi volt, hajjal és csúcsfej nélkül.

A rendezvény az Aulában érte el a katarzis állapotát, ahol fellépett Kerpi és csapata, majd a Hey Band együttes. Sajnos zenéjük nem aratott osztatlan sikert, de ennek oka nem a zene minőségében, mint inkább inadekvátságában keresendő, tekintve, hogy az alumni résztvevői inkább egymással akartak dumcsizni 5-10-15 év után semmint zenét hallgatni, ami NEM meglepő és jelzi, hogy ha más annyira nem is, ők tisztába voltak vele mi a célja egy iskola találkozónak.

Megfáradt nyelvünket és szikkadt testünket az büfében lehetett új erőre bírni a Prof és csapata által működtett kocsmában. Ez telitalálat volt! Sörözni és fröccsözni a Lauder büféjében az metál, méghozzá idegből.

Összességében: frankó volt ott lenni, kircs volt találkozni a régi jó barátokkal (akiknek a 90%-át minden este látom) és jó, hogy 10-20 évre ezt is letudtuk.

ui: Kiemelném még az Elnöki beszédet, amelyet a rendezvény kiemelt pontjaként tudok csak jellemezni. Szerintem ilyen oltóvári beszédet még nem mondott senki abban az intézményben. Különösen az elején, amikor sehogy se akart kussolni a nép, mire elnökünk az általános iskolákban jól bevált: "én várok, még mindig várok, ráérünk megvárni amíg mindenki ide figyel" pedagógus dumát alkalmazta... Annyira szigorú volt, hogy én a büfébe -hallótávolságon kívülre - menekültem előle.