Lájdör Álumnoj

Elnökünk folyamatos csesztetésétől vezérelve tollat ragadtam, hogy megemlékezzek a Lájdör Alumnojról. Kimondottan nehéz kérdés az eseményt néhány sorban összefoglalni, tekintve, hogy tetű ambivalens érzéseket váltott ki legtöbbünkből. Egyrészt összességében -Bleyer főszervező kartárs szavait idézve - igen gyöngén megszervezett rendezvény volt, másrészt - béndzsa szervezés ide vagy oda - hálásak lehetünk elnökünknek és alelnökünknek, akik faszájos pillanatokat szereztek nekünk.

Érteném ez alatt látogatásunkat termeinknél, ami kimondottan szívszorító volt, különösen, ha azt vesszük, hogy a volt osztálytermembe való belépeskor, elérzékenyülésem csúcspontján, egy volt osztálytársam jelezte, hogy az gecire nem a mi termünk volt (lehányom, nekem így is tetszett).

Érdekes volt emellett elhaladni Demény kolléga tablója mellett, amelyet megtekintvén kiderült, hogy Ő régen -amikor még nem lett papucs/szandál- egy kimondottan joviális férfi volt, hajjal és csúcsfej nélkül.

A rendezvény az Aulában érte el a katarzis állapotát, ahol fellépett Kerpi és csapata, majd a Hey Band együttes. Sajnos zenéjük nem aratott osztatlan sikert, de ennek oka nem a zene minőségében, mint inkább inadekvátságában keresendő, tekintve, hogy az alumni résztvevői inkább egymással akartak dumcsizni 5-10-15 év után semmint zenét hallgatni, ami NEM meglepő és jelzi, hogy ha más annyira nem is, ők tisztába voltak vele mi a célja egy iskola találkozónak.

Megfáradt nyelvünket és szikkadt testünket az büfében lehetett új erőre bírni a Prof és csapata által működtett kocsmában. Ez telitalálat volt! Sörözni és fröccsözni a Lauder büféjében az metál, méghozzá idegből.

Összességében: frankó volt ott lenni, kircs volt találkozni a régi jó barátokkal (akiknek a 90%-át minden este látom) és jó, hogy 10-20 évre ezt is letudtuk.

ui: Kiemelném még az Elnöki beszédet, amelyet a rendezvény kiemelt pontjaként tudok csak jellemezni. Szerintem ilyen oltóvári beszédet még nem mondott senki abban az intézményben. Különösen az elején, amikor sehogy se akart kussolni a nép, mire elnökünk az általános iskolákban jól bevált: "én várok, még mindig várok, ráérünk megvárni amíg mindenki ide figyel" pedagógus dumát alkalmazta... Annyira szigorú volt, hogy én a büfébe -hallótávolságon kívülre - menekültem előle.